irány Batlow!

 Irány Horány!

Pár nap szidnizés után továbbindultunk, bele az ausztrál vidékbe. Azt terveztük, hogy almát szüretelünk majd Batlowban, ahová stoppal jutottunk el. Ehhez kétfelé vált a csapat, Maja és Simi mentek ketten, én meg Ildivel és Bálinttal nyújtogattam hevesen a hüvelykujjam. Igen gyorsan ment a dolog, csak úgy szeltük a kilómétereket, hol egy fiji fiúval, hol egy ausztrál katonával, hol meg egy hiperaktív ozzival, aki 160km/óránál nekiállt műszerfalat pucolni. Lényeg, hogy valamit babrálhasson.

Végül sötétedés előtt odaért a hármas, és nem sokkal utánunk Majáék is befutottak. Befizettük magunkat a Caravan Parkba, kerestünk egy kedves sarkot és felhúztuk a sátrakat.

csinos kis alma-waitress

Az elkövetkezendő napokban felkutattuk a környék összes farmját és gazdáját, kutyáját és macskáját, hogy ugyan már, nézzenek csak ránk, igen erősek vagyunk, bírjuk a gyűrődést és szeretünk munkától izzadni. De ezek nem kapták be a horgot. Igazándiból az volt a probléma, hogy kicsit korán érkeztünk, és még nem volt szezon...

Keresünk és kutatunk, helyi gájdunk ez a kutyus, akit Sssimi Gohome-nak keresztelt

Batlowban civilizáció (=net) híján kicsit elvágva éreztük magunkat, térerőnk sem volt, ami sokszor megnehezítette a dolgokat. Végül egyik nap a három lány bestoppolt a legközelebbi mekihez Tumutba, ahol volt térerő is (meg bárbekjús hamburger, de nem ettem). Mindaddig a fijúk átvágtak hegyen völgyön (szó szerint), hogy felkutassanak tényleg minden gazdát, aki csak él és mozog a környéken. Mi ezalatt a mekiben berendeztük az irodánkat fészbukoztunk és végighívtuk a kis farmos listánkat, zéró eredménnyel. Este a fiúkkal szinte egyszerre értünk vissza a támaszpontra.

El van az ég gereblyézve

Itt már szétfújták a szelek

Ekkor már éreztük, hogy ez nem lesz így jó, egyre halványabb volt a remény arra, hogy lesz meló, főleg öt embernek. Azért adtunk még egy esélyt, újra Tumutba be, a mekiben a netet pörgettük, de nap végére már azon kaptuk magunkat, hogy lakást keresünk Sydneyben.

Eldöntöttünk, hogy visszamegyünk és letelepedünk a hátralévő időre. Másnap, azaz február 13-án este már  Bondin csücsültünk, csurom vizesen, ugyanis egész nap csak úgy ömlött az ég. (Simiék kissé jobban eláztak, mint a mi csapatunk, nekünk mázlink volt, zsinórban vettek fel végig). Na de az volt a lényeg, hogy megint itt vagyunk újra, együtt, egyben.

Jó, hát akkor lakjunk mégis itt, nem bánom!